Hírek
2017. Május 31. 02:00, szerda |
Helyi
Forrás: Hansági Múzeum
Moson Megyei Műhely
Hosszabb szünet után ismét megjelent a Moson Megyei Műhely sokak által várt legújabb száma, a Hansági Múzeum gondozásában.
Az 1998-ban alapított, immáron XX. évfolyamába lépett tudományos és kulturális folyóirat ezúttal is számos érdekes írással szolgál városunk és az egykori Moson megye múltjáról. Nepomuki Szent János kultusza kapcsán a neves művészettörténész, Szilárdfy Zoltán tollából olvashatunk a mosoni templom eltűnt freskóiról és a magyaróvári emlékműről.
Horváth Gábor a piarista gimnázium barokk színjátszásáról, míg Perger Gyula a Czéh-nyomda eddig ismeretlen kiadványairól közöl újdonságokat. Székely Zoltán tanulmánya a középkori Óvár mára már elenyészett templomáról, kápolnáiról és egykori vallásos életéről gyűjtötte össze a fellelhető adatokat.
Kimlei Péter írása a Rajkát egy évszázadon át birtokló Forgách család tagjainak életrajzán keresztül nyújt betekintést egy település és egy főrangú família történetébe. Ugyancsak a legfelső körökbe vezet el minket a kötet egyik legizgalmasabb írása, amelyet Katona Csaba történész jegyez. A szerző egy szerelmi háromszög szálait követve ismerteti meg olvasóit Charlotte Strachan, egy angol admirális szépséges leányának tragikus históriájával, aki előbb Zichy-Ferraris Manó felesége, majd egy másik gróf, Andrássy Manó szeretője lett s végül önkezével vetett véget életének. És ha már az arisztokratáknál tartunk: Paár Ádám párhuzamos életrajzi írása a Pálffy család két tagjának, egy testvérpárnak gyökeresen eltérő politikai útkeresését mutatja be a Horthy-rendszer évtizedeiben. A grófok világától mély szakadék választotta el a kisvárosi tanítót, az egykori óvári gazdászt, id. Bartók Bélát, akinek mára szinte teljesen elfeledett életét Nagy Frigyes eleveníti fel, bepillantást engedve a mezőgazdasági Akadémia zenei életébe is.
E számból sem maradhattak ki a művészetek. Mészely József költőtársával L. Burda Zsuzsával beszélgetett pályájáról, művészetéről. Tolnay Imre köszöntője pedig Kelemen Benő Benjámin gyűjteményes kiállításán hangzott el a Hansági Múzeumban.
A kötetet az elmúlt esztendők helytörténeti irodalmából szemezgető könyvajánlók zárják Kimlei Péter és Szalay Balázs jóvoltából.
A Moson Megyei Műhely megvásárolható a Hansági Múzeum kiállítóhelyein, a Huszár Gál Városi Könyvtárban és a Flesch Károly Kulturális Központban.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

