Hírek
2017. Október 15. 00:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: Nemes Claudia
Mosonmagyaróváron futott Hidvégi-Üstös Pál
2017. október 13-án reggel 8.00 órakor három iskola diákjai gyülekeztek, hogy együtt fussanak az ultramaratonista sportolóval a 70 maratonnal a Dunáért elnevezésű program keretében.
Mint ahogy arról már előzetes cikkünkben beszámoltunk, Hidvégi-Üstös Pál magyar ultramaratonista egyedülálló sportteljesítményre készül azzal, hogy a végigfutja a Duna teljes partvonalát a Duna Régió Stratégia magyar elnökségének támogatásával.
A sportoló célja, hogy kivételes teljesítményével felhívja a figyelmet a környezetbarát közlekedés fontosságára a Duna Régió Stratégia soros magyar elnökségének évében.
A mosonmagyaróvári rendezvényen Pausits István képviselő fogadta és méltányolta a városvezetés nevében Hidvégi-Üstös Pál munkásságát és eredményeit. Ahogy beszédében elmondta:
„Pál az emberi tűrő- és bíróképesség határait feszegeti, így méltó példaként állhat nem csak a megjelent diákok, hanem minden ember előtt. Örülünk, hogy futásával városunkat is érinti. További küldetéséhez sok sikert és jó egészséget kívánunk!”
Ezek után a főszereplő is szót kért és az iskolásokhoz fordult:
„Figyeljetek oda, hogy ne keverjétek össze, hogy hol éltek a teremtett világban, mert nem ez a fontos, hanem hogy ki teremtette a világot. Fontos a sorrend!”
Az emléklapok kiosztása után pedig már indult is az újabb maratoni menet…
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld
Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.
2025. December 06. 08:50, szombat | Sport
Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen
Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.

