Városlista
2026. április 30, csütörtök - Katalin, Kitti

Hírek

2015. Augusztus 07. 18:42, péntek | Helyi
Forrás: Saját

MSZP sajtótájékoztató a Karolina Kórházról

MSZP sajtótájékoztató a Karolina Kórházról

Sajtótájékoztatót tartott augusztus 7-én Dr. Kovács Tamás, az MSZP helyi elnöke.

A sajtótájékoztató témája a Karolina Kórház és Rendelőintézet adósságának fokozatos újratermelődése volt.
Mint ismeretes, az állam kifizette a Kórház 527 millió forintos adósságát, de az elmúlt hónapban Dr. Bertalan István, a Kórház igazgatója azt nyilatkozta, hogy a kórház finanszírozása semmit sem változott, így újra fizetési nehézségeik adódtak.

„A teljesítmény volumen korlát a mosonmagyaróvári kórház esetében kb. 65 ezer ember ellátására nyújt elegendő pénzt, ugyanakkor a járás kb. 75 ezer lakosból áll. Hogyha hozzászámítjuk még a több ezer munkavégzés miatt betelepült embert is, láthatjuk, hogy 80-85 ezer fő lehetséges ebben a körzetben. Tehát kb. 15-20 ezer főnek hiányzik a teljesítmény volumen korlát támogatása” – mondta el Dr. Kovács Tamás.

Beszéde közben megköszönte a kórház dolgozóinak és igazgatójának a munkáját, hiszen – mint mondta – ha nehézségek árán is, de gondoskodnak a betegek ellátásáról.

„Nagy gond, hogy a Fidesz által ígért bérfejlesztés nem valósult meg – folytatta -, az átlagbér az egészségügyben nem éri el a 100 ezer Ft-ot. Magyarországot az elmúlt évben közel ezer orvos és több ezer szakápoló hagyta el.”

Az elmúlt 25 évben számos egészségügyi reformelképzelés látott napvilágot, de nem sikerült egy széles társadalmi konszenzuson alapuló koncepciót elfogadni. Dr. Kovács Tamás szerint az egészségpolitikának négy alapvető célkitűzésnek kell megfelelnie, ezek pedig a hatásosság, a hatékonyság, a megvalósíthatóság és az igazságosság. Szerinte az egészségügyet és az oktatást politikamentesen kellene kezelni.

Konkrét javaslatai a következők:

- ösztönözni kell a háziorvosokat a lakossági egészségmegőrző szűrések elvégzésére, hogy minél kevesebben kerüljenek kórházba
- meg kell állítani az egészségügyi szakemberek külföldre vándorlását azonnali, 50 %-os béremeléssel, be kell vezetni az egészségügyi életpályamodellt
- növelni kell az orvostanhallgatók létszámát, helyreállítani a szakdolgozók középfokú képzését
- magánvállalkozók bevonásával le kell rövidíteni a várakozási időket
- át kell alakítani a kórházi finanszírozást

Dr. Kovács Tamás szerint az is elhibázott döntés volt, hogy a kórházak állami kézbe kerültek. Mint mondta; „ne az állam, hanem a város legyen a kórház gazdája!”, így könnyebben, gyorsabban észrevehetők lennének az akut problémák.


Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

2026. Április 30. 07:25, csütörtök | Belföld

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra - közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.