Városlista
2025. december 6, szombat - Miklós

Hírek

2021. Április 28. 08:09, szerda | Helyi sport

Négyes döntőben az egyetemi kosárlabda csapat

Négyes döntőben az egyetemi kosárlabda csapat

Az Eger csapatát fogadta a Mosonmagyaróvár Széchenyi Egyetem kosárlabdacsapat a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban.

A csapatok fej-fej mellett haladva óriási harcot folytattak a pályán. Hol az egyik, hol a másik alakulat lépett meg egy kicsit a másiktól. A mérkőzés már annak elő félidejében is hatalmas emóciókat gerjesztett mindkét oldalon, ami sok esetben a játék precizitására volt jelentős hatással, mindkét csapat sok hibával, ám óriási elánnal harcolt. A vendégeknél Szicsák, míg a hazai alakulatnál Kámán termelte a pontokat. Így a nagyszünetre 10 pontra tudta csökkenteni a hátrányát az Eger. A
második félidő elején a hazai alakulat egy gyors rohammal ismét meglépett, amivel ismét stabilizálni tudta az előnyét. Ebben az időszakban a vendégeknél csak egy ember tudott pontot dobni. A záró felvonás első percei ismét a vendégeké voltak, amikor egy 0-7-es rohanással ismét nyílttá tették a találkozót. Azonban itt Kámán és Domsitz eredményes játékával ismét a hazai csapat következtek, aminek eredményeként a mosonmagyaróvári gárda megszerezte a győzelmet és jutott az Egyetemi Bajnokság négyes döntőjébe.

Laky Tibor, a Mosonmagyaróvár Széchenyi Egyetem vezetőedzője: "Örülök a győzelemnek és annak is, hogy hosszú idő után a férfiak is bekerültek a négyes döntőbe. Kicsit nehezebb lett a mérkőzés, mint gondoltuk. Menet közben kellett
alkalmazkodnunk a rossz dobó százalékunkhoz, ezért változtatnunk kellett a játékunkon és a harmadik negyed végén tudtuk megtalálni azt a játékot, amivel eredményesek tudtunk lenni. Nagy várakozással állunk a döntő előtt."


Dr Váczi Péter, az EKE Eger edzője: "Elsősorban szeretnék gratulálni a Mosonmagyaróvárnak és sok sikert kívánok nekik a döntőben. Másodsorban szomorú vagyok, mert három alapemberünk hiányzott mindkét mérkőzésen. Ez egy még parázsabb párharc lehetett volna, ám sajnos a legrosszabb pillanatban sérültek meg a játékosaink, ami eléggé behatárolta a lehetőségeinket, ezzel együtt a csapatom csillagos ötöst érdemel, mert mindent megtett, ami ebben a szituációban megtehető volt. Ellenfelünknek sok sikert kívánok!"

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 06. 08:51, szombat | Sport

Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat

A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.

2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld

Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére

Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.

2025. December 06. 08:50, szombat | Sport

Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen

Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.