Hírek
2011. Augusztus 30. 22:04, kedd |
Helyi
Forrás: Nyugathír
Nemzeti tanévnyitó a Győr-Moson-Sopron megyei Lipóton: újrainduló iskolák
A tavalyinál 24 ezerrel kevesebb, összesen 1 millió 300 ezer gyermek kezdi meg az új tanévet a nappali rendszerű oktatási intézményekben és az óvodákban, mint tavaly.
Hétfőtől mintegy 100 ezer elsős kisdiák először lépi át az iskola kapuját, őket az elmúlt tanévhez képest közel 800-zal kevesebb tanár várja majd az alapfokú intézményekben. Négy vidéki kistelepülésen ismét becsengetnek: a Győr-Moson-Sopron megyei Lipóton, a nyírségi Érpatakon, a baranyai Siklósnagyfaluban, és a Vas megyei Pecölön a kormány százmillió forintos támogatásával megteremtették az oktatás újraindításának feltételeit.
A 700 lakosú szigetközi Lipót a kisiskolák újraindítására kiírt pályázaton 30 millió forintot nyert el, a község 9 millió forinttal járult hozzá a beruházáshoz. 15 diák 4 pedagógus irányításával kezdi meg a tanulmányait.
"Úgy gondolom, hogy én is szívesen beülnék ebbe az iskolába újra" - mondta az egyik szülő Lipóton. Az intézményben, amely a darnózseli iskola tagintézményeként működik majd, magyar-angol kéttannyelvű oktatás indul elsősöknek - jelentette be a település polgármestere.

További képek a Képgalériában:
http://infomovar.hu/kepek_lista/permalink:nemzeti-tanevnyito-2011-08-30/
Tóth József Péter polgármester, Lipót, független: "Az iskola újraindításával szeretnénk településünk lakosságmegtartó erejét növelni, a község gyarapodását elősegíteni. Ezért az iskola fő profilja az idegen nyelv oktatása lesz. Másutt már bevált, jól működő modell alapján indítjuk újra iskolánkat. Olyan színvonalon szeretnénk dolgozni, hogy évek múltán a többszörös túljelentkezés örömével kelljen megküzdenünk."
Idén Lipóton rendezték a nemzeti tanévnyitót is, ahol a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára beszédében azt emelte ki, hogy az ország jövőjének kulcsa a minőségi köznevelés megteremtése.

Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár, NEFMI, KDNP: "Vissza fogjuk állítani a tudás, a szorgalmas munka és a becsület rangját, iskoláinkat pedig gyermekeink testi, szellemi, erkölcsi gyarapodását szolgáló, nevelő intézménynek tekintjük. Intézményrendszerünket ennek megfelelően köznevelési rendszernek nevezzük ezen túl."
Réthelyi Miklós tanévnyitó köszöntőjében utalt arra: a szakemberek felelőssége, hogy mind többen megszerezzék azt a tudásbeli biztonságot és végzettséget, amely az iskola utáni évtizedeket megalapozza.
Réthelyi Miklós miniszter (képen), Nemzeti Erőforrás Minisztérium, Fidesz-KDNP: "A mai válságokkal terhelt helyzetből való kitörés esélyét csak az oktatásügyünk újjáépítése adhatja. Ez adhatja meg a társadalmi együttélés légkörének javítását, és a gazdasági teljesítményünk emelkedésének esélyét is. Ehhez pedig elengedhetetlen a pedagógusok életpályamodelljének modellszintű rendezése, és a pedagógusok társadalmi megbecsülésének és tekintélyének helyreállítása."
Az idei tanévet 749 ezer általános iskolás, 192 ezer gimnáziumi, 232 ezer szakközépiskolai és 125 ezer szakiskolai tanuló kezdi meg. A főállású pedagógusok száma a tavalyihoz képest 2200-zal csökkent.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld
Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.
2025. December 06. 08:50, szombat | Sport
Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen
Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.













