Hírek
2012. Október 15. 09:40, hétfő |
Helyi
Forrás: Tankcsapda
November 8.-án itt az új Tankcsapda lemez
Három évvel legutóbbi sorlemeze után, november 8-án jelenik meg a Tankcsapda új albuma. A „ROCKMAFIA DEBRECEN” címre keresztelt korong dalaiból kettő már most is jól ismert a ’csapdások körében.
Az album felvezetéseként tavasszal megjelent ’Mi A F*sz Van?’ klipet nyár közepén a ’Hatalom Nélküli Rend,’ és a két dalt és klipjeiket tartalmazó kislemez követte. Az új albumon a már említettekkel együtt tizenkét dal szerepel majd összesen.
„Egy izmos, keménykötésű lemezt csináltunk, amin persze van néhány lazább pillanat is!” – foglalta össze a lényeget a zenekar. „Az év elején, már az első közös zenélgetések során érezhető volt a közöttünk lévő zenei összhang. Élveztük az előkészületek és stúdiózás minden pillanatát még úgy is, hogy ezzel párhuzamosan egész évben turnéztunk, és néha tényleg többet láttuk egymást, mint a saját családjainkat! De hát ilyen egy ’rakendrol’ banda élete, nem?”
A kizárólag Mol-kutakon kapható album az ilyenkor szokásos sokezres ártól eltérően, digipack csomagolással együtt is mindössze 990 forintba kerül.

A lemezmegjelenés után a Tankcsapda nagyszabású arénaturnéra indul. A „Rock a nevem” koncertsorozat keretén belül népszerű hazai rock zenekarokkal együtt lépnek fel az ország legnagyobb koncert-termeiben.
Rock a nevem Turné2012
November 10. – Miskolc- Generali Aréna
The Grenma- Alvin és a Mókusok- Depresszió- Tankcsapda
November 16. – Szekszárd- Sportcsarnok
Prosectura- Kalapács- Ossian- Tankcsapda
November 24. – Szombathely- AGORA - Művelődési és Sportház
The Grenma- Alvin és a Mókusok- Depresszió- Tankcsapda
December 01. – Pécs- Lauber Dezső Sportcsarnok
The Grenma- Road- Ossian- Tankcsapda
December 08. –Veszprém- Veszprém Aréna
The Grenma- Alvin és a Mókusok- Depresszió- Tankcsapda
December 15. – Szeged- Városi Sportcsarnok
The Grenma- Road- Ossian- Tankcsapda
December 22. – Papp László Budapest Sportaréna
Junkies-Ossian-Tankcsapda
December 29. – Debrecen- Főnix Csarnok
Benzin- Ómen- Tankcsapda
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 30. 07:25, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra - közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

