Hírek
2012. December 06. 19:59, csütörtök |
Helyi
Forrás: Oxygen Media
Öt év fegyveres rablásért
Jogerősen öt év börtönre ítélt a Győri Ítélőtábla csütörtökön egy mosonmagyaróvári férfit, aki fegyveresen próbált kirabolni egy pénzváltót 2010-ben.
A táblabíróság ezzel helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. A most 27 éves vádlott 2010 tavaszán egy mosonmagyaróvári pénzváltóban egy airsoft pisztolyt szegezett az alkalmazottra, és a bevétel átadását követelte. Az alkalmazott a felszólításnak nem tett eleget, és megnyomta a pánikriasztót. A vádlott ezért kiszaladt a helyiségből, és kocsival elmenekült. Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész a szabadságvesztés súlyosításáért, a vádlott és védője pedig enyhítésért fellebbezett.
A csütörtöki tárgyaláson az ügyész egyebek között kifejtette, hogy a bűncselekményhez képest és társadalmi veszélyességét illetően nem elég súlyos az elsőfokú ítélet, ezzel szemben az ügyvéd túlzott mértékűnek tartotta. A vádlott - aki eddig már több mint két évet töltött előzetes letartóztatásban - azt mondta, hogy megbánta a bűncselekményt. Zólyomi Csilla tanácselnök indoklásában hangsúlyozta, hogy a nehéz anyagi helyzet nem lehet enyhítő körülmény és indok ilyen súlyú bűncselekmény elkövetéséhez. Szólt arról is, hogy a vádlott az eljárás során beismerte tettét. Ez a bűncselekmény 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, s az ítélőtábla az enyhítő körülmények figyelembevételével a törvényi minimumban határozta meg a büntetést.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld
Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.
2025. December 06. 08:50, szombat | Sport
Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen
Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.

