Hírek
2015. Január 19. 00:00, hétfő |
Helyi sport
Forrás: MKC SE
Papírforma találkozó
Alapszakasz 15. forduló I Elek Gyula Aréna I FTC – MKC
Nyilvánvaló a szintkülönbség a két együttes között, és ezt a különbséget ez a mérkőzés sem hazudtolta. Az első néhány perc eseménytelenségét követően az ellenfél legjobb tudása szerint kezdett kézilabdázni, támadásait precízen és magabiztosan vezette, míg védelmével sanszot sem hagyott ziccer helyzetek kialakítására. Támadásaink erőtlenek voltak, leginkább csak távolról próbálkoztunk, ezeket Szikora rendszerint könnyedén hárította. Szucsánszki és Tomori kifogástalan védőmunkájának köszönhetően nagyarányú gólkülönbség mellett mentünk a pihenőre, 15:5-ös állás mellett.
A második játékrészt három gyors találattal indítottunk, de ennél közelebb már nem kerültünk ellenfelünkhöz. A vendégoldalon elsősorban Pena és Cifra szállították a gólokat, nálunk pedig Lana Frankovic játéka mutatott kiemelhetőt. A hazaiak kemény védekezése a második játékrész során is gyakran eltanácstalanította a mosonmagyaróvári lányokat, így kisebb nagyon gólcsendes időszakok jellemezték játékunk. Ennek ellenére a második félidő gólaránya már valamivel biztatóbb 17:14-es állással zárult. Végeredményében persze ez mit sem számit, hiszen az FTC fölényes győzelmet ért el. Egy hét múlva szombaton egy számunkra sokkal kedvesebb, de ehhez hasonlóan papírforma mérkőzésre kerül majd sor a Győri Audi ETO KC ellen a Mosonszolnoki Sportcsarnokban!
Róth Kálmán: Elégedett lehetnék a mérkőzéssel, de az első félidei borzalmas teljesítmény kissé nyugtalanító. A második félidőben mindenképpen jobb játékot nyújtottunk és néhol egész jó megoldásokat is alkalmaztunk, ez biztató lehet. Így kettős érzelmekkel tekintek a meccsre.
Bravúros és örömteli viszont, hogy mindkét a felnőtt mérkőzést megelőző utánpótlás összecsapást megnyertük, sőt az IFI csapat erre még egy lapáttal rá is tett, hiszen kifejezetten nagyarányú győzelmet ért el!
Szép volt csajok!
FTC Zugló - MKC SE
junior: 24:28 (13:15)
ifjúsági: 22:33 (13:13)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 15. 18:18, vasárnap | Belföld
Március 15. - Magyar Péter: a hazánk a Nyugat része
A Deák térről induló rendszerváltó nemzeti menet teljesen megtöltötte az Andrássy utat, majd pedig a Hősök terét is.
2026. Március 15. 17:10, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: vállalom, hogy ilyen felfordult világban is megőrizzük Magyarországot a biztonság
2026. Március 15. 12:00, vasárnap | Külföld
Donald Trump nemzetközi haditengerészeti együttműködést kezdeményez a Hormuzi-szoros biztonsága érdekében
Donald Trump amerikai elnök szombaton nemzetközi haditengerészeti együttműködést helyezett kilátásba a Hormuzi-szoros kereskedelmi forgalmának újraindítása érdekében.
