Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2013. Április 16. 21:09, kedd | Helyi
Forrás: Oxygen Media

Piac árusok nélkül

Piac árusok nélkül

Két hete, szombat és csütörtök mellett, már kedden is várja a vásárlókat a mosoni piac. Aki azonban kilátogat, az szinte csak üres standokat talál. Nem csak a vevők hiányoznak, egy-két kivétellel, az árusok is.

Mosonmagyaróváron április eleje óta a keddi nap is piaci napnak számít. Pár hete, mikor ott jártunk, az árusok arról panaszkodtak, hogy a forgalom már csütörtökön is kevés. Kíváncsian vártuk tehát a keddet és újból kilátogattunk. Két árust leszámítva, üres standok fogadtak minket. Márcis Istvánné azon kevesek egyike, akik keddenként is kijönnek. Furcsálja, hogy nincsenek árusok, hiszen sokan szavaztak közülük a keddre.

Faddi Horváth Pál a terület önkormányzati képviselője. Éppen azt mutatja, hogy a piac sokkal hatékonyabb lenne, ha egy kisebb fedett csarnokot is építettek volna. Ez sajnos elmaradt. A képviselő a keddi nappal kapcsolatban elmondta: „Hiányolja a reklámot.”

A keddi piaci napot kísérleti jelleggel indították el. Az akció 3 hónapig tart. A Városüzemeltető munkatársai bíznak abban, hogy idővel mind az árusok, mind a vásárlók, hozzászoknak a változáshoz.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 24. 10:09, szerda | Helyi

Kenuzás közben a vízbe borultak és az egyik utas meghalt

Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség azzal a 45 éves férfival szemben, aki tavaly, mint kormányos ment kenuzni barátaival, és egy baleset következményében egyik társa meghalt.

2024. Április 22. 12:08, hétfő | Helyi

Abszolút első helyet ért el Liziczai Gergő a TUDOK-on

Kiemelkedő sikereket ért el Liziczai Gergő, a Kossuth Lajos Gimnázium diákja, a Hlavay József Környezettudományi és Műszaki Diákkonferencia országos döntőjén, valamint a Tudományos Diákkörök Országos Konferenciáján.

2024. Április 18. 11:33, csütörtök | Helyi

Igazibb Önismeret

Igazi Barbara IGAZIBB ÖNISMERET című előadásán vehetnek részt az érdeklődők a Huszár Gál Városi Könyvtárban április 26-án, pénteken 17 órától .

2024. Április 10. 17:58, szerda | Helyi

Vágányzári hirdetmény

Mósodított menetrend szerint közlekedik a 9447 sz. vonat április 15-től április 19-ig Hegyeshalom — Rajka állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt az 1 Győr — Hegyeshalom — Rajka vasútvonalon.