Városlista
2025. december 6, szombat - Miklós

Hírek

2013. Március 05. 09:38, kedd | Helyi
Forrás: Oxygen Media

Régiségekre bukkantak

Régiségekre bukkantak

Mintegy tízezer régiségnek számító tárgyat találtak a vámosok két bolgár férfinál a múlt héten - hangzott el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hétfői mosonmagyaróvári sajtótájékoztatóján.

Lukács György százados, bevetési osztályvezető elmondta: rutinellenőrzés során állították meg a München közeli régiségvásárra tartó férfiak furgonját, amelynek csomagtartójában mintegy húszezer tárgyat találtak.


Ezek fele ős-, ó- és középkori régiség, és engedélykötelesek lett volna. A jogellenesen birtokolt tárgyak értéke mintegy 45 millió forint.

Közlése szerint olyan jó állapotú kelta kardokat próbáltak Németországba vinni, amilyenek egyetlen hazai múzeumban sincsenek, de számos római kori és bizánci arany-, ezüstérme és más fémveret is volt a csomagban, valamint régi kitüntetések is. Ez utóbbiak között akadt olyan, a 19-20. század fordulójáról származó török érdemrend, amelyből rendkívül kevés készült.

A százados jelezte: a két férfi azt közölte, nem tudták, hogy a kincsek Magyarországon átszállításához hatósági engedélyre van szükségük, és egy sorszám nélküli számlával próbálta igazolni a szállítmány eredetét. Ellenük, szabadlábon hagyásuk mellett, visszaélés kulturális javakkal bűncselekmény alapos gyanúja miatt indult rendőrségi eljárás.

A régiségek, amelyeknek pontos leltározása most kezdődik, a magyar hatóságok gyanúja szerint sírrablásból származnak, de mivel a furgon utasai magyarországi megállóról is beszámoltak, nem zárható ki, hogy itt is vásároltak antik tárgyakat. Így azok az eljárás lezárulta után magyarországi vagy bulgáriai múzeumokba kerülhetnek - tette hozzá a bevetési osztályvezető.

(MTI)Fotó:Krizsán Csaba

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 06. 08:51, szombat | Sport

Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat

A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.

2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld

Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére

Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.

2025. December 06. 08:50, szombat | Sport

Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen

Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.