Hírek
2011. Július 03. 14:25, vasárnap |
Belföld
Forrás: HírTV
Rekordösszeget fizettek ki a károk után
Minden eddiginél többet – 25 milliárd forintot – fizettek ki ügyfeleiknek a hazai biztosítótársaságok a tavaly nyári viharkárok és árvizek után. A Magyar Biztosítók Szövetségének összesítése alapján a történtek hatására újra
A rekordkifizetések ellenére is van, ahol elégedetlenek a biztosítók által folyósított kártérítéssel. A Cuhai-Bakony ér tavaly háromszor öntötte el a Győr melletti Bőnyt és Mezőörsöt. A két faluban több mint 200 ház sérült meg. A helyreállítás költségeit nem mindenhol fedezte a biztosító által utalt pénz, ráadásul több háznál most – a talajvíz visszahúzódásával – újabb károk jelentkeznek.
Mezőörs polgármestere azt mondja, újra felveszik a kapcsolatot a biztosítókkal, mert szerintük az elhúzódó károk enyhítését is jogosan követelik a lakók. Farkasdi Károly kijelentette: „akikkel kezdetben meg tudtak egyezni, nem tudom, hogy milyen állapotban vannak, de akik utolsóként kaptak kártérítést, azon a véleményen vannak, hogy egy utófelmérést kérnek, és egy kiegészítést az első problémák megoldására”.
A győri társasházaknál már nemcsak a lakásokat, hanem a közös tulajdonú épületegyütteseket is biztosítják. „A biztosítókat megversenyeztettük, a megversenyeztetett biztosítók pedig jelentős kedvezményeket adtak a Győr-Szol Zrt.-nek” – közölte Tóthné Szalay Éva, a Győr-Szol Zrt. társasházi üzletágvezetője, hozzátéve: „ha pénzben átszámítom, körülbelül 100 milliárd forintnyi értéket biztosítunk, és a versenyeztetés után kötött biztosításokkal körülbelül 17 millió forint megtakarítást értünk el a házaknak”.
Az egyre pusztítóbb viharok miatt többen kötnek biztosítást. Gorda Zsolt, a Magyar Biztosítók Szövetségének lakásbizottsági elnöke kifejtette: „stabil, jól megalapozott kockázatközösség van Magyarországon a lakásbiztosítás vonatkozásában. Ennek az óriási rekordösszegű kifizetésnek a hatására sem mozdultak el az árak, sőt az jellemző ma a lakásbiztosítási piacra, hogy 15-20 százalékos árcsökkentést élünk meg”.
Csak a júniusi viharok után több mint 20 ezer bejelentést kaptak a biztosítók, a károk becsült összege meghaladta az 1,7 milliárd forintot. (pr)
hírTV
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 09. 13:28, csütörtök | Belföld
Gulyás Gergely: Magyarország érdeke, hogy minél több kínai beruházás érkezzen
Magyarország érdeke, hogy minél több kínai beruházás érkezzen az országba - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón, Budapesten.
2024. Május 09. 09:39, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező kínai államfőt
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát
2024. Május 08. 15:10, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: a Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának
A Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának a következő évek globális fejlesztési stratégiájában - írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
2024. Május 08. 10:19, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra
Egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra, egyre több magyar vállalat kereskedik kínai partnerekkel, nő a turisztikai forgalom és egyre több hallgatót fogadnak kölcsönösen egyetemeink