Százakat végeztek ki, tízezreket hurcoltak meg, miközben a gyilkosok azt hitték: felsőbb parancsra semmibe vehetik a „ne ölj!" parancsát - mondta közel ezer ember előtt, akik gyertyákkal, mécsesekkel a kezükben emlékeztek a fél évszázada történtekre.
Schmidt Mária azt mondta: annak idején százakat végeztek ki, tízezreket hurcoltak meg, miközben a gyilkosok azt hitték, felsőbb utasításra semmibe vehetik a „ne ölj!" parancsát.
Mint felidézte, az október 23-án Budapesten, a Magyar Rádió épülete előtt eldördült sortűz „eldöntötte, hogy a szabadságért harcolóknak fegyveres küzdelemre kell elszánniuk magukat". Két nappal később, a Kossuth téren mintegy kétszáz, másnap Mosonmagyaróváron körülbelül száz áldozata volt a gyilkos sortűznek. A mosonmagyaróvári áldozatok többsége tanuló, kisdiák volt.

„Aki nem emlékezik, az nincs" - fogalmazott Schmidt Mária. Mint mondta, a történteket a hatalom évtizedekig elhallgatta, Mosonmagyaróváron konok hallgatás uralkodott, holott mindenki emlékezett arra a napra, az áldozatok arcára és a tettesek nevére. „Tudták, nem felejthetnek, mert azzal elárulják a legyilkoltakat" - tette hozzá a történész.
A szerdai nap Mosonmagyaróváron a megemlékezések jegyében telt: fél 12-kor a kórházban lévő emlékhelyen, délben pedig Gulyás Lajos emléktáblájánál koszorúztak. Azt követően a Hunyadi Mátyás Szakképző és Szakiskolában, az egyetemnél, majd a polgármesteri hivatalnál, délután négy órakor pedig a temetőben tartottak megemlékezést, majd a Gyásztérre vonultak a megemlékezők.