Hírek
2021. November 18. 08:55, csütörtök |
Helyi
Forrás: police.hu
Szabadnapos rendőr fogta el a rablót Mosonszolnokon
A 81 éves idős férfit fellökte, majd elvette táskáját Mosonszolnokon az a csornai férfit, akit rablás bűntette miatt hallgattak ki gyanúsítottkánt a mosonmagyaróvári rendőrök.
A szabadnapját töltő mosonszolnoki körzeti megbízottól kért segítséget egy mosonszolnoki nő csütörtök délelőtt, mivel 81 éves szomszédját ellökte egy ismeretlen férfi, majd elvette a táskáját. A rendőr megkérte a telefonálót, hogy hívja fel a 112-es segélyhívót is, és rögtön ezután a rabló felkutatására indult. Alig tíz perc elteltével a Fő utcában lévő parkban felfigyelt egy idegen férfire, akire ráillett a megadott személyleírás. Miközben a körzeti megbízott igazoltatta a 35 éves csornai lakost, a járőrök kíséretében a helyszínre érkezett a sértett is, aki felismerte a támadóját.

Az egyenruhások a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét elfogták, majd a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságra történt előállítását követően, rablás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A csornai férfi elismerte tettét, a rendőrök megtalálták nála az áldozatától elvett pénzt, illetve a park területén a bokrok alatt rábukkantak az idős ember táskájára is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 30. 07:25, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra - közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

