Hírek
2023. Június 10. 13:46, szombat |
Belföld
Forrás: mti
Szijjártó Péter: Magyarország és Kína stratégiai partnerek
Magyarország és a Kínai Népköztársaság stratégiai partnerei egymásnak, \"mi úgy tekintünk Kínára, mint egy országra, mellyel az együttműködés jelentős előnyökkel jár\" - mondta a külgazdasági és külügyminiszter.
Szijjártó Péter egyúttal háláját fejezte ki, hogy Magyarországot hívták meg díszvendégként a World Battery Conference-re. Az eseményt a kínai Jipin városában rendezték meg.
A miniszter felidézte, 13 évvel ezelőtt a magyar kormány bejelentette a Keleti Nyitás politikai startégiáját, amely a kölcsönös előnyökkel járó együttműködést szorgalmazza a keleti országokkal. Ezen belül ösztönzik a kínai befektetőket, hogy Magyarországot válasszák európai helyszínüknek. "Ez a politika, ez a politikai stratégia óriási sikertörténet" - jelentette ki a tárcavezető. Közölte, a kínai vállalatok folyamatosan élnek a leginkább befektetőbarát környezettel Európában és a legalacsonyabb vállalati adókulccsal a kontinensen.
Rámutatott, hogy 2020 volt az első olyan év, amikor a kínai befektetők hozták a legtöbb befektetést Magyarországra és a jelenlegi adataik szerint az idei lesz a második ilyen év.
Szijjártó Péter szerint ennek az oka, hogy az elektromos akkumulátorgyártók Kínából, Magyarországot választják helyszínéül az európai tevékenységüknek. Magyarország egy találkozási ponttá vált a keleti és a nyugati befektetőknek - tette hozzá a miniszter.
Kiemelte: "mi egyike vagyunk a világ három országának Kína és Németország mellett, ahol gyárat üzemeltet mindhárom német prémium autómárka, akik mindannyian az eletromobilitási stratégiájuk szívét Magyarországon helyezték el". Ezeknek az akkumulátor-beszállítóik a kínai vállalatok.
Ezért volt nagy megtiszteltetés, hogy bejelenthették a CATL és az EVE Energy óriási befektetéseit Magyarországra és egy másik top tízbe tartozó elektromos akkumulátorgyártó vállalat befektetését is hamarosan bejelentik - mondta Szijjártó Péter.
Arra is kitért, hogy ezeknek az óriási befektetéseknek köszönhetően Magyarország a 4. helyen szerepel világviszonylatban az elektromos akkumulátorgyártás terén és amint ezek a befektetések befejeződnek az ország a második lesz.
Az elmúlt 1-1,5 évben Magyarország első számú export terméke az elektromos akkumulátorok voltak, ez hozzájárult az ország tavalyi óriási exportrekordjához, így "világszinten a 34. helyen vagyunk, annak ellenére, hogy csak a 95. helyen állunk lakosságszámban" - mondta a tárcavezető.
"Szeretném kifejezni hálámat a kínai befektetőknek, hogy ilyen bizalmat tanúsítanak Magyarország és a magyar emberek iránt" - fogalmazott a miniszter. Egyúttal jelezte, továbbra is ösztönözni fogják a kínai befektetőket, hogy bővítsék magyarországi kapacitásaikat vagy új európai gyáraikat Magyarországra hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 10. 12:09, péntek | Belföld
KSH: 3,7 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak áprilisban, az egy évvel korábbi adatokhoz képest
Idén áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. Május 10. 12:06, péntek | Belföld
A KSH szerint olcsóbbak lettek az üzemanyagok itthon, a szomszédos országok áranál
Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 626, míg a régiós országokban 616 forint volt.
2024. Május 10. 06:00, péntek | Belföld
Hszi Csin-ping: Kína és Magyarország mindig barátok voltak
Kína és Magyarország mindig barátok voltak, de történelmük során most a legjobb a kapcsolat a két ország között - jelentette ki Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke csütörtökön Budapesten.
2024. Május 10. 06:00, péntek | Belföld
Orbán Viktor: támogatjuk a kínai békekezdeményezést
Támogatásáról biztosította az ukrajnai konfliktus lezárását célzó kínai békekezdeményezést csütörtökön, a Hszi Csin-ping kínai államfővel közösen tett sajtónyilatkozatában Orbán Viktor miniszterelnök.