Hírek
2010. Szeptember 14. 14:00, kedd |
Helyi
Forrás: Nyugathír
Szlovák elárasztás! Kiszolgáltatottnak érzik magukat a szigetközi települések
Elárasztotta a Duna a szigetközi hullámtér jelentős részét, mivel a bősi erőmű vasárnapig tartó karbantartása miatt a szlovák vízügyi hatóságok a hét közepén 2700 köbméterrel több vizet eresztettek rá a tájegység vízgyűjtőire
"Akkora sebességgel jött az árhullám, hogy egy óra alatt 10 centimétert áradt a víz, és akkora elöntést eredményezett ez az árhullám, hogy nagyobb volt, mint tavasszal" - mondta Tóth István dunaszigeti polgármester.
Ugyan a hét végére valamelyest már apadt a vízszint Dunaszigetnél, de a sátorozó és kempingező helyek továbbra is megközelíthetetlenek, az ártéri utak pedig használhatatlanok. Ezek az őzek is a víz elől menekülnek, akárcsak a turisták, akik még a kenuikat is hátrahagyták.
Tóth István polgármester, Dunasziget, független:
"A szlovák vízügyi igazgatóság, teljesen függetlenül működve a magyar vízügyi igazgatóságtól végzi a munkáját, hiszen semmiféle kötelezettsége nincs az irányukban. Talán valamilyen halvány jelzés lehet, de csak az ő érdekeik érvényesülnek. Ezt mutatja, hogy nem egy hónappal, vagy két héttel korábban értesítenek, ha nekik probléma van a hajózás biztosításánál, vagy nekik probléma van az erőmű üzemeltetésénél, hanem akkor azonnal eresztik a vizet ide."
A szigetközi települések kiszolgáltatottnak érzik magukat. Azt mondják, régen a Duna szabályozatlansága, most a szlovákok kénye-kedve dönti el, hogy reggelre vízben áll-e a házuk, ingatlanuk.
Széles Sándor alelnök, Szigetközi Fejlesztési Bizottság:
"Az elhibázott magyar politika miatt a szlovák fél megszerezte a vízi kormányzás lehetőségét, ezáltal az összes kár a Szigetközbe jön, és az összes haszon szlovák oldalon csapódik le. A szigetközi önkormányzatok, a civil szervezetek és a szakemberek kidolgoztak egy megoldási javaslatot, amit az elmúlt 8 évben képtelenek voltunk a kormányon átvinni."
A térség vezetői szerint a szlovák és a magyar kormány közti mielőbbi megállapodás lenne a megoldás Szigetköz ügyében, amelyet szerintük a Bajnai- és a Fico-kormány úgy hagyott maga mögött, mint a temetetlen halottat. Az önkormányzatok szerint az ökológiai károk mellett a térség településeit súlyos anyagi kár is éri, hiszen nemcsak az útjaik mennek tönkre, de a turisták is messze elkerülik őket.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 07. 10:12, vasárnap | Belföld
A kényelmi díj eltörlésével több mint félmilliárd forint marad az autósoknál
Szeptember óta az autópálya-matrica online megvásárlása nem kerül többe annál, mintha benzinkúton szereznénk be, a kényelmi díj eltörlésével idén ősszel több mint félmilliárd forint marad az autósoknál
2025. December 07. 10:06, vasárnap | Életmód
Agroinform.hu: a fenyőfát vásárlók háromnegyede idén is hazai termelők termékeit díszítheti fel
December első hetében tömegesen is elkezdődött a fenyőfák árusítása az alkalmi árusok utcai és piaci standjain, a vásárlók háromnegyede idén is hazai termelők termékeit díszítheti fel otthonában
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld
Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.

