Hírek
2013. Július 04. 22:23, csütörtök |
Helyi
Forrás: Flesch Központ
Tábori élmények - FUTURA
A FUTURA ismét sikeres napokat tudhat maga mögött. Nem csak a látogatók számára lehet büszke az intézmény, hanem a nyári tábor sikerére is.
Az egyhetes táborban minden nap az épület más-más szintjét vették górcső alá a résztvevők. A reggel tornával és étkezéssel indult. Ezt követően olyan műhelymunkákon vehettek részt a gyerekek, melyek szorosan kapcsolódtak a szintekhez. A hétfői Tűz napja során Kréta kori tájat rendeztek be a műhelyben, ahol elkészítették saját, dinoszauruszokról szóló filmjüket. Kedden, a vízzel kapcsolatos játékok során a lelkes fiatalok mikroszkóppal vizsgáltak halakat és algákat, továbbá megtanultak vízibombát is készíteni. A műhelymunkák során nem maradhatott ki a komposztálás sem, ahol a hulladék-újrahasznosítás elsajátítása mellett a FUTURA gilisztái sem maradtak éhen.
A délutánt a szinteken való játék tette ki, ahol a dolgozók csakis mosolyt és örömöt láttak a gyerekek arcán. A programokat kísérletek és előadások szakították meg, melyek során a fizika, kémia és csillagászat titkaira is fény derült.
Az utolsó napon a fiatal tudósok kirándulni mentek a Duna partjára, ahol a természet kincseit csodálták meg: a gyerekek számára a legmaradandóbb élményt talán a városszélre bemerészkedő szomjas szarvas látványa nyújtotta.
A tábor végén minden résztvevő örömmel számolt be az izgalmas hétről. A legtöbben a víz szintjét és az ahhoz kapcsolódó látványetetést, a reggeli kézműveskedést és az előadásokat szerették. A 11 éves Tibi viszont a levegő szintjét kedvelte a leginkább, ahol hat méter magasban kipróbálta a monociklit, és rekordot döntött a képességtesztekben. Ezen kívül akadt, aki mást talált fontosnak: Matyi kiemelte, hogy legjobban az összetartást szerette a táborban töltött napok során. Hiszen a gyerekek nem csak átéltek, kutattak és játszottak, hanem szinte otthonukként tekintettek a FUTURA épületére.
Mozsolics Ádám
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld
Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.
2025. December 06. 08:50, szombat | Sport
Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen
Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.

