Hírek
2013. Október 24. 19:33, csütörtök |
Helyi
Forrás: Oxygen Media
Termálvízzel fűtenének
Jövőre már termálvízzel fűtenék a mosonmagyaróvári távhőrendszert. 2014 elején indul az ehhez szükséges, három és félmilliárdos beruházás.
Nagy István polgármester elmondta; nagyjából egymilliárd forintos uniós támogatást nyert két vállalkozás ahhoz, hogy 2300 méter mély kutat fúrjon a 95-100 fokos termálvíz kiemeléséhez.
Nem olcsó a távhő Mosonmagyaróváron. A következő fűtési szezonra ez megváltozhat. A jövőben, termálvízzel melegítenék fel a radiátorokat, ami jelentősen csökkentené a költségeket. Ez a csökkenés a számlákon is meglátszana. A fogyasztók, érdeklődve figyelik a fejleményeket.
A rendszert eddig gázzal üzemeltették, ezt fogja felváltani a geotermikus energia. Két kútból érkezik majd a felszínre, a 95 fokos víz.
Az önkormányzat és a vele kapcsolatban lévő befektetői kör, uniós pályázaton 1 milliárd Ft-ot nyert erre a projektre. Az összköltség pedig 3 és fél milliárdra rúg. Dr. Nagy István polgármester elmondta: a talpunk alatt 3 ezer évre elegendő energiaforrás van. Vétek lenne nem kihasználni.
Mivel az önkormányzat befektetőként is részt vesz a beruházásban, a jövőben profitálhat is az üzletből. A befolyó összeget, utak, járdák építésére, a város fejlesztésére lehet majd fordítani.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld
Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.
2025. December 06. 08:50, szombat | Sport
Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen
Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.
2025. December 06. 08:49, szombat | Sport
Női kézilabda-vb - A japánok elleni döntetlennel negyeddöntőbe jutott a magyar válogatott
2025. December 06. 08:48, szombat | Belföld
Orbán Viktor szerint Magyarországon a háború vesztésre, a vállalkozók győzelemre állnak
Magyarországon a háború vesztésre, a vállalkozók pedig győzelemre állnak - jelentette ki a miniszterelnök pénteken Budapesten.

