Hírek
2021. Február 04. 17:38, csütörtök | Helyi
Természettudományos tehetséggondozás a Kossuth Gimnáziumban
A Nemzeti Tehetség Programban nyert pályázatot a Kossuth Gimnázium, aminek összegét természettudományos tehetséggondozásra fordították. Az egy éven át tartó projektben eszközbeszerzés is megvalósult, a kutatások mellett.
A “Természettudományos tehetséggondozás a Mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnáziumban és Kollégiumban” című pályázat keretében összesen 970 ezer forintot nyert az Kossuth Gimnázium. Ebből az összegből kis mennyiségű kimérő pipettát, valamint egy automata meteorológiai mérőeszközt szereztek be.

Az eszközbeszerzésen kívül kialakítottak az iskola falain egy “Ki nevet a végén” társasjáték és “Tudod-e” komplex feladat is. A pályázat keretében a 8-10. évfolyamos diákok, heti két órábanbiológia, földrajz és kémia tantárgyi szakkörökön élmény és felfedezés központú tehetséggondozása valósult meg. A tehetséggondozás során a diákok kísérleteket és kutatásokat végeztek el valamennyi természettudományos témakörben, amiket dokumentáltak, majd pedig prezentációkat is készítettek, amiket bemutattak egymásnak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld
Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.
2025. December 06. 08:50, szombat | Sport
Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen
Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.

