Hírek
2011. Augusztus 01. 14:49, hétfő |
Helyi
Forrás: mti
Természetvédő tábor nyílt a szigetközi Lipóton
Természetvédő tábor nyílt a szigetközi Lipóton vasárnap.
A táborozók a Szigetköz faunájával és flórájával, a térség lakóinak mai életmódjával és a már-már elfelejtett szigetközi mesterségekkel ismerkednek egy héten át.
A táborlakók Lipótról kerékpárral járják be a településeket, az ártéri erdőket. Szakemberektől lesik el a madárgyűrűzés mikéntjét, kenuból csodálhatják meg az Öreg Duna mellékágait, s a környéken
fészkelő fekete gólyákat, a rétisasokat, a barna és a vörös kányát. A denkpáli hallépcső a Duna halfajainak vizsgálatára ad lehetőséget - mondta a programról a táborvezető az MTI-nek.
Peimli Piroska szólt arról, hogy a nádasok élővilágának "feltérképezésére" távcsöves megfigyeléseket végeznek. A vízi egysejtűeket mikroszkóp segítségével veszik szemügyre. Az árvíz és a Duna elterelésének problémáiról pedig diaképek révén tájékozódnak a táborlakók.
A természetvédő tábort az idén 10. alkalommal rendezik meg, ezúttal két turnusban. Az elsőben általános iskolások vesznek részt. A második héten középiskolások és egyetemisták ismerkednek a térséggel, a természet megőrzését szolgáló mezőgazdasági-, és vízgazdálkodási tevékenységekkel, és ezek Dunára gyakorolt hatásaival.
Az egyetemisták számára a tábori munka egyfajta természetvédelmi terepgyakorlat, amelynek tapasztalatait tanulmányaik során hasznosíthatják – mondta a táborvezető.

Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld
Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.
2025. December 06. 08:50, szombat | Sport
Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen
Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.

