Hírek
2015. Október 07. 16:19, szerda |
Helyi önkormányzati
Forrás: Saját
Teszteltük a Kormányablakot
Senki sem szereti a hosszas sorban állást, várakozást, egyik ügyintéző ablakától a másikig vándorlást.
Korábban sokszor a fél napunkat rá kellett szánnunk, ha okmányirodai ügyintézésre adtuk a fejünket. A nyáron átadott mosonmagyaróvári Kormányablak gyors ügyintézést, felkészült ügyintézőket, egyszerűséget és hatékonyságot ígért. Leteszteltük.
Reggel 9 órakor érkeztünk járműigazgatási ügyben. Egy kedves hölgy már belépéskor előttünk termett és az ügyünknek megfelelő ügyintézőhöz kísért, ahol ugyan már voltak előttünk, az intézkedés viszont valóban hatékonyan működött, mert abszolút tűréshatáron belüli idő alatt kerültünk sorra. Szinte le sem ültünk, papírjaink már átnézésre is kerültek és már megkaptuk a csekkeket a postai befizetéshez (bankkártyával való fizetésre is van lehetőség, ez jelentősen gyorsíthatja az ügymenetet!). Irány a posta, majd vissza a hivatalba, ahol várakozás nélkül kaptuk meg a feladóvevényekért cserébe az új okmányainkat. Mindennel együtt 40 perc alatt végeztünk.
„…sikerült egy jól működő okmányirodát kialakítani. – mondta Dr. Árvay István polgármester a Kormányablak átadásakor - Akik igénybe veszik a Kormányablakot azt fogják látni, hogy a közigazgatás értük van."
Ez valóban így van!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 17. 07:04, kedd | Belföld
Választás 2026 - Orbán Viktor: a kormány "teljes szívvel áll Magyarország mellett"
2026. Március 17. 06:57, kedd | Külföld
Trump a NATO jövőjét is megkérdőjelezte a Hormuzi-szoros miatt
Nyomást gyakorol szövetségeseire Donald Trump: az amerikai elnök szerint a NATO jövője is veszélybe kerülhet, ha a tagállamok nem támogatják az Egyesült Államok fellépését a Hormuzi-szoros térségében.
2026. Március 16. 15:00, hétfő | Kék hírek
Nagy fogás
Hajnali akcióban csaptak le a hatvani nyomozók két lőrinci dílerre a DELTA Program keretében.

