Hírek
2017. Szeptember 18. 03:00, hétfő |
Helyi sport
Forrás: MKCSE
Tízzel vertük a Kozármislenyt
Teltház előtt fogadta a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club a Kozármislenyt az NB I/B Nyugati csoportjának második fordulójában.
Az MKC-s hölgyek meg is hálálták a szurkolók bizalmát, hiszen végig irányítva a találkozót könnyedén nyertek idehaza.
A csapat legjobbja ezen a meccsen hét góljával, Horváth Bernadett lett.
Horváth Bernadett, az MKC játékosa: „Nem volt egyszerű mérkőzés, főleg az első félidőben éreztem egy kis feszültséget a csapatban. Nyilván ez annak is volt köszönhető, hogy egy teljesen átalakult kerettel léphettünk pályára, ráadásul először a saját közönségünk előtt a bajnokság során. Ez utóbbit persze nem lesz nehéz megszokni, mert fantasztikus szurkolóink vannak. Ám a védekezésünk nem állt össze a találkozó az elején, a támadás egy picit jobban, de az sem volt hibátlan. Ezeket azért ki kell majd javítanunk a folytatásban.”
Bár a végeredmény meggyőző volt, ám a mester nem teljesen elégedett, hiszen még mindig előfordultak olyan hibák, amit nem szeretne látni a lányoktól.
Bognár Róbert, az MKC vezetőedzője: „Én mindig óvatos vagyok, sokra lehetünk képesek, de csak úgy, ha mindig tiszteljük az ellenfelünket és teljesen odakoncentrálunk a feladatra. Tartottam ettől a mérkőzéstől, hiszen szerintem ez a Kozármisleny a szezon végén ott lesz az első négy csapatba. Az elején meg is mutatták mit tudnak, ráadásul mi rosszul védekeztünk az elején, mindössze nyolc faultunk volt, ami nagyon kevés és nem futottunk eleget. Ha őszinte lehetek, nem is értettem, hogy mitől vezetünk. A szünetben aztán összeállt minden, elkezdtünk futni és könnyű gólokat szereztünk. Ha úgy játszunk később, mint most a második félidőben, az nagy erényünk lehet ebben a mezőnyben.”
Kovács Tamás, a Kozármisleny vezetőedzője: „Mi úgy érkeztünk ide, hogy meg akarjuk nehezíteni a Mosonmagyaróvár dolgát. Ez az első félidő alatt talán sikerült is, de már akkor is látszott, hogy az ellenfelünk teljesen más sebességet diktál. A második játékrész elején viszont úgy játszottunk, amiért nagyon haragszom a lányaimra, hogy el is dőlt a mérkőzés. Elhúzott az MKC, mi pedig utána már hiába próbáltunk kozmetikázni, késő volt.”
EU-FIRE MOSONMAGYARÓVÁR – KOZÁRMISLENY SE 35–25 (17–13)
Mosonmagyaróvár, UFM Aréna, 900 néző.
Jv: Ónodi, Őri
MKC: Dányi – Hajtai 5, Kopecz 2, Bízik B. 3, Horváth B. 7, Gyimesi 1, Töpfner 3. Csere: Csala, Bedő-Farkas, Tilinger 3, Rábai 2, Giricz, Hegedűs 3, Bízik R. 6. Vezetőedző: Bognár Róbert.
Kozármisleny: Gadányi – Fekete 3, Vadász 2, Pukler 3, Rideg, Szemmelrock, Hosszú 3. Csere: Schaffer 3, Szöllősi 1, Ragoncsa 1, Palotás 4 (1), Spán, Halász 3, Tóth T. 2 (1). Vezetőedző: Kovács Tamás.
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 0/0, ill. 2/2
Utánpótlás eredmény:
Serdülő: Mosonmagyaróvári KC – Csepel DSE 19-31 (9-12)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével
Hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével - közölte Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelölt szerdán este a Facebook-oldalán.
2026. Április 30. 07:25, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra - közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár
Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken
Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.

