Hírek
2017. November 02. 01:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: MKCSE
Toboroztak
Október végén toborzót tartott a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club, amellyel az utánpótlás bázisát szeretné növelni.
A péntek délutánra meghirdetett edzésen szép számmal jelentek meg fiatalok a városból és a környező településekről.
Bognár Róbert, az MKC utánpótlás szakmai vezetője: „Jól sikerült a toborzó, nagyjából húsz lány jött el, ami első próbálkozásra nagyon jó eredmény. Úgy láttam jól érezték magukat, mosolyogtak, élvezték a feladatokat. Bízom benne, hogy mindenkit meggyőztünk és viszont látjuk őket az edzéseken. Tervbe vettük, hogy félévente legalább egyszer tartunk ilyen toborozót, és ha legalább ilyen sikere lesz az összesnek, akkor nagyon elégedettek lehetünk.”
Az edzésen nemcsak az érdeklődő fiatalok vettek részt, hanem a felnőtt csapat három játékosa Tilinger Tamara, Farkas Veronika és Bízik Réka is.
Bízik Réka, az EU-FIRE Mosonmagyaróvár játékosa: „Fontosak az ilyen toborzók egy klub életében, hiszen utánpótlás nélkül nincs jövő. Nagyon élveztem ezt a napot, szeretek gyerekekkel foglalkozni. Korábban is előfordult már, hogy edzést tarthattam a fiataloknak és a későbbiekben is van ilyen tervem. Szeretnék idővel edző lenni és gyerekekkel foglalkozni.”
Bognár Róbert, az MKC utánpótlás szakmai vezetője: „Kitűzött célunk, hogy a felnőtt csapatot a lehető legközelebb hozzuk az emberekhez. Ne csak a sportolót lássák a pályán, hanem az embert is jól ismerjék, közel érezzék magukhoz. A fiatalok számára ők a helyi példaképek, jó volt látni például az utolsó hazai mérkőzésünk után, hogy autogramot kértek, fotózkodtak, beszélgettek egymással, ezek a kapcsolatok nagyon fontosak. Ugyanúgy az is, hogy a felnőttek időközönként megjelenjenek az utánpótlás edzéseken. Legutóbb például Gyimesi Kitti, Lozsi Erna, Tóth Melinda és Bardi Fruzsina segédkezett az U10-es és az U13-as edzésen, utána beszélgettek egyet, tanácsokat adtak a fiataloknak. Ilyenek a jövőben is lesznek.”

Akit a toborzó során meggyőztük, azok az alábbi időpontokban jelentkezhetnek az edzéseken. Bővebb információért keressék a korosztályok edzőit!
2011/2012-es korosztály
Galgócziné Bálint Márta +36-70/340-3141
Edzésidőpontok:
Hétfő 16:15-17:15 Móra iskola (Mosonmagyaróvár, Dr. Gyárfás u. 5 )
Szerda 16:15-17:15 Móra iskola (Mosonmagyaróvár, Dr. Gyárfás u. 5 )
2007/2008/2009/2010-es korosztály
Kránitz János +36-30/337-2041
Edzésidőpont:
Szerda 15:30-16:30 UFM Aréna (Mosonmagyaróvár, Gorkij u. 1.)
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld
Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.
2025. December 06. 08:50, szombat | Sport
Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen
Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.

