Hírek
2014. Június 16. 21:51, hétfő | Helyi
Új szlogennel indítja útjára 2014/2015-ös zenei évadát a Győri Filharmonikus Zenekar Mosonmagyaróváron
Élmény a fülnek! Igényes műsorok, a kultúra különleges és mindenki számára érthető produkcióit hozzuk el a városba, hogy lehetőséget teremtsünk a tartalmas kikapcsolódásra.
A három előadásból álló hangversenysorozat nyitó előadásán, 2014. október 18-án, Szulák Andrea, a mai magyar zenei élet közkedvelt előadóművésze lesz a vendége a zenekarnak. A koncerten a mindenki által jól ismert slágerek, dalok hangzanak el nagyzenekari kísérettel, Silló István karmester dirigálása mellett. A sorozat második előadásán, Farsangi koncertünk, Litkai Gergely, a magyar stand up comdey egyik leghumorosabb előadója lesz vendége zenekarunknak, és a farsangi hangulatot megidéző zeneművek mellett az ő előadása teszi még hangulatosabbá ezt a hangversenyünket.

Záró előadásunkon a világhírű bécsi Musikvereinbe visszük el minden bérletesünket, ahol az Aranyteremben ad koncertet a Győri Filharmonikus Zenekar. A hangversenyen közreműködik a Kossuth-díjas Perényi Miklós gordonkaművész, vezényel művészeti vezetőnk a Liszt-díjas Berkes Kálmán. (A bérlet ára tartalmazza a buszos utazás költségét!)

A bérletek megújítására június 30-ig van lehetősége minden régi bérletesünknek, új bérletek vásárlása ezt követően van lehetőség augusztus 1-től szeptember 29-ig. (A bérletárusítás 2014. július 1-jétől július 31-ig szünetel.
A jövő évadra is érvényes akciónk, mely szerint 30 %-os kedvezménnyel veheti meg új bérletét az, aki egy új bérletvásárlót hoz magával. Bérleteseink további kedvezményt tudnak igénybe venni, mely szerint 20%-os kedvezménnyel tudnak jegyet vásárolni a Győri Filharmonikus Zenekar Mosonmagyaróváron kívüli hangversenyeire, így akár José Cura ária estjére is, melyet 2015. május 3-án rendezünk meg Győrben, de olcsóbban tudnak jegyet váltani győri, soproni, tatabányai és pápai bérletes előadásainkra is. Bővebb információt zenekarunk honlapján, a www.gyfz.hu talál. (A kedvezmény csak a bérlet és a műsorfüzetben található kupon bemutatásával érvényesíthető.)
Várunk mindenkit a Győri Filharmonikus Zenekar pápai hangversenysorozatára!
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld
Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.
2025. December 06. 08:50, szombat | Sport
Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen
Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.

