Hírek
2017. Március 21. 03:00, kedd |
Helyi sport
Forrás: MKCSE
Újvárosi győzelem az edzőmeccsen
Dombi Luca, Szemerey Zsófi, Lakatos Rita és Lea Vukojevics nélkül fogadta a Mosonmagyaróvár a Dunaújvárost.
A vendégek is erősen tartalékosan érkeztek a csütörtöki edzőmeccsre, György Lászlónak több alapemberét is nélkülöznie kellett. Szalai Babett és Kovács Anna a magyar válogatottal készül, Klujber Katrin és Hornyák Bernadett az utánpótlás válogatottba kapott meghívót, míg Camila Micijevics a horvát nemzeti csapat összetartásán vesz részt. Emellett a klub első számú kapusa Oguntoye Viktória súlyos sérülés miatt nem állhat a szakmai stáb rendelkezésére, és Molnár Beatrix is maródi.
Az MKC két gyors góllal kezdte a mérkőzést (2-0), de a Kohász azonnal egyenlített és innentől nem volt megállás a vendégek számára. Folyamatosan növelték az előnyüket, és a félidőben már hat góllal vezettek (10-16).
A második játékrészben próbált közelebb zárkózni a Mosonmagyaróvár, de csak villanásokra futotta. Varga József forgatta a csapatot, több-kevesebb sikerrel, de megszorítani nem sikerült az újvárosiakat.
Mindkét kapus jó teljesített, az óvári kapuban Wéninger 11 védést mutatott be, míg az előző szezonban még az MKC-t erősítő Csapó Kyra 8 bravúrt számlált. Bízik Réka hozta a szokásos formáját, hétszer volt eredményes, és ugyanennyi gólt lőtt a másik oldalon Grosch Vivien is.
A Dunaújváros végül öt góllal győzött, de remélhetőleg a mosonmagyaróváriak is hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak, amiket a bajnoki mérkőzésen sikerül majd felhasználni.

Mosonmagyaróvár KC - Dunaújvárosi Kohász KA 24-29 (10-16)
UFM Aréna, Mosonmagyaróvár, 100 néző
MKC: Wéninger (11 védes) – Csala 1, Kopecz 4, Bouti 1, Bízik R. 7 (2), Katona 3, Bardi 3 Csere: Hajtai 3, Töpfner, Gerháth, Gyimesi 1, Bízik B. 1, Élő, Horváth. Vezetőedző: Varga József
DKKA: Csapó (8 védés) – Kemény 3, Kudor 4 (2), Rácz-Vince 4, Karnik 3, Grosch 7, Cifra 4 Csere: Pálinkás (kapus), Gindeli 1, Nick, Takács 3, Berta, Fodor. Vezetőedző: György László
Kiállítások: 8, illetve 10 perc
Hétméteresek: 2/2, illetve 2/2
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld
Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.
2025. December 06. 08:50, szombat | Sport
Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen
Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.

