Városlista
2025. december 6, szombat - Miklós

Hírek

2020. November 16. 11:00, hétfő | Helyi

Véradást szervezett a katasztrófavédelem

Véradást szervezett a katasztrófavédelem

A járványhelyzet miatt ezúttal nem a laktanyába, hanem egy rendhagyó helyszínen, az UFM Arénában szervezte meg éves, novemberi véradását a katasztrófavédelem.

A Magyar Vöröskereszt, az MTE 1904 és az UFM Aréna üzemeltetője is részt vett a katasztrófavédelem novemberi véradásának szervezésben.Az UFM Arénába várták november 11-én a véradókat, ezúttal ugyanis a koronavírus járvány miatt a katasztrófavédelem nem tudta a laktanyában fogadni őket.

Az adatok kitöltése után a járványhelyzet szabályait betartva a folyosón kellett várakozniuk a véradóknak és csakis lázmérés után léphettek a helysigébe, ahol megmérték a vérnyomásukat, megvizsgálták őket, ezután adhattak csak vért. Drescher Ottó, az MTE 1904 elnöke elmondta, amikor megkereste őket a katasztrófavédelem örömmel álltak a jó ügy mellé.

A katsztrófavédelem hozzátette: nagyon sok céget szólítottak meg a városból és mintegy 70-en már előre jelezték az alkalmazottak közül, hogy szeretnének vért adni, melyre délelőtt 11 órától délután 3 óráig volt lehetőség.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 06. 08:51, szombat | Sport

Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat

A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.

2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld

Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére

Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.

2025. December 06. 08:50, szombat | Sport

Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen

Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.