Városlista
2026. április 30, csütörtök - Katalin, Kitti

Hírek

2020. Október 06. 11:07, kedd | Helyi

XXI. Mosonmagyaróvári Civil Nap

XXI. Mosonmagyaróvári Civil Nap

Az idei évben is átadták a Mosonmagyaróvári Civil Szövetség és az önkormányzat díjait a XXI. Mosonmagyaróvári Civil Napon.

A hagyományokhoz híven a Flesch Központban tartották meg szombat délelőtt a Mosonmagyaróvári Civil Napot, ahol köszöntőt Dr. Iváncsics János alpolgármester és Nagy Sándor, a Mosonmagyaróvári Civil Szövetség elnöke mondott.

Az eseményen elsőként az idén 15 éves Moson Megyei Nők Egyesületét köszöntötték. Ankhelyi Istvánné, a szervezet alapító tagja és elnökhelyettese elmondta, az elmúlt 15 évben összesen 20 millió forintot gyűjtött össze a szervezet, amivel rászorulókat, különböző egyesületeket, intézményeket tudtak támogatni. Az Év Civil Szervezete ez alkalommal a Kühne Fúvószenekarért Alapítvány lett. A Mecénás különdíjakat az Ottilia Butik, valamint a Rita Cukrászműhely kapta.

Az önkormányzati díjak közül elsőként a Mosonmagyaróvári Mecénás Díjat adták át, ezúttal az Óvár-Chem Kft.-nek. A mecénás díj célja, hogy fejlessze a civil az adományozói kultúrát és erősítse a civil szektor és üzleti élet kapcsolatát. A díjat Simon László ügyvezető igazgató vette át. A 21. Mosonmagyaróvári Civil Napon, a Mosonmagyaróvár Civil Társadalmáért díjat a Mosonmagyaróvári Kertbarátok Köre kapta.

A díjak átadását követően kulturális műsorukkal készült, a Mosonmagyaróvári Country Klub, a Jánossomorjai Nyugdíjas Klub tánccsoportja, a Margaréta Nyugdíjas Klub Szederinda tánccsoportja, valamint a Nosztalgia Baráti Kör. A hagyományokhoz híven az idei évben is megtartották a programok alatt a civil börzét, aminek keretében olyan szervezetek mutatkoztak be standjukkal, mint a Kertbarátok Köre, az életfa egyesület, a Mosonmagyaróvári Civil Szövetség, vagy éppen a margaréta nyugdíjas klub.

A Mosonmagyaróvári Városi Televízió összefoglalója:

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

2026. Április 30. 07:25, csütörtök | Belföld

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra - közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.