Városlista
2024. március 28, csütörtök - Gedeon, Johanna

Képek | Kultúra

Tavaszváró Dalosünnep Mosonmagyaróváron

2019-04-01 10:07:13

A mosonmagyaróvári Fehér Ló Közösségi Ház adott otthont a már hagyományos kórustalálkozónak, melyen a város énekkarai léptek színpadra és adtak műsort a népes közönségnek. A rendezvényt Dr. Iváncsics János alpolgármester köszöntötte, és ajánlotta a közönség figyelmébe. Az intézmény vezetője Keresztény Gyula üdvözölte a megjelenteket, majd konferálta fel a fellépő kórusokat. Elsőként a Clangor Énekegyüttes lépett színpadra Bojér-Varga Szilvia vezetésével, majd az Evangélikus Gyülekezet Énekkara Káléné Takács Erika vezényletével következett, őket a Heideröslein Német Nemzetiségi Dalkör Marquetantné Wagner Ilonanával, utána a Horvát Nemzetiségi Kórus, karvezető: Kiss Veronika, a Lajtha László Vegyeskar pedig Wenczlerné Csiki Ilona vezetésével. A Vissz-Hang Vegyes Kar Kiss Veronika és Szodfridt Gyula karvezetővel lépett a színpadra. A Halászi Vegyeskar Sági Tünde vezetésével, a Máriakálnoki Dalkör pedig Marquetantné Wagner Ilona vezényletével mint vendégkórus szerepeltek a műsorban. Az előadók számos ismert és kevésbé ismert dalokat adtak elő a közönség hangos tetszésnyílvánítása mellett. A műsor végén Dr. Iváncsics János alpolgármester oklevelet adott át a kórusok vezetőinek és köszönte meg áldozatos munkájukat és az élményt, melyet dalaikkal nyújtottak. A dalos ünnep zárásaként közös éneklésre került sor. Akik nem fértek fel a színpadra, a széksorok közt állva énekelték a közönséggel együtt a Fornsete: Nyár kánon (Künn a fákon...) c. dalát. A zsúfolási telt színházteremben és azon kívül is szétáradtak a tavaszi dallamok, élményekkel gazdagítva, jókedvre derítve előadót és nézőt egyaránt.

Fotó: Talpas Balázs

Tavaszváró Dalosünnep Mosonmagyaróváron
Tavaszváró Dalosünnep Mosonmagyaróváron Tavaszváró Dalosünnep Mosonmagyaróváron Tavaszváró Dalosünnep Mosonmagyaróváron Tavaszváró Dalosünnep Mosonmagyaróváron Tavaszváró Dalosünnep Mosonmagyaróváron Tavaszváró Dalosünnep Mosonmagyaróváron Tavaszváró Dalosünnep Mosonmagyaróváron Tavaszváró Dalosünnep Mosonmagyaróváron Tavaszváró Dalosünnep Mosonmagyaróváron Tavaszváró Dalosünnep Mosonmagyaróváron Tavaszváró Dalosünnep Mosonmagyaróváron